A Győri Csónakázó Egylet és regattaházuk története

A Győri Csónakázó Egylet és regattaházuk története

2020.11.05. EGYÉB 0

“Szeressétek egymást, és evezzetek tovább!”

(dr. Némethy Ernő, a GYCSE alapítója, és első elnöke)

Az alábbi írás 2016-ban született, amikor az épület még az Unicentrál Kft tulajdonában volt, és a sajtóban megjelent hírek szerint a tulajdonos az épület felújításában gondolkodik.
Azóta, 2020-ban a Győri Önkormányzat visszavásárolta az épületet, és most arra készül, hogy felújítsa.

Az őskori ember a folyó- vagy állóvizeken való átkeléshez először természet adta segítséget (pl. úszó farönk), később különböző anyagokból készített eszközöket (pl. kivájt farönk, tutaj, vagy nádkötegekből összeerősített hajó) használt. Az egyiptomiak és a föníciaiak már versenyeztek is hajóikkal a nyílt tengeren, sportjellegű evezésről az ókori görög kultúra idejéből származnak az első adatok, melyek tanúsága szerint a Kr. e. 5–4. században, Athénban, az argoliszi Hermionéban, majd a szicíliai Segestában rendeztek evezősversenyeket.

A XIV. században, a tengeri kereskedelmi flottájáról híres középkori Velencei Köztársaságban már hivatásos hajósok (gondolások) között megrendezett versenyről is tudunk, míg Angliában a XVI. században, a Temzén rendezték az első evezősversenyt. A modern evezőssport is a briteknél és skótoknál alakult ki a XVIII. század folyamán. Az evezés az angolszász területekről fokozatosan terjedt át a kontinens országaiba, s főleg a tehetős középréteg és a felsőbb osztályok fiataljai körében vált népszerűvé. A világ első evezős világbajnokának a torontói Edward „Ned” Hanlant (1855-1908) tekintik, aki jellegzetes viseletéről, a feltűnő, égszínkék öltözetéről kapta becenevét, a „boy in blue”-t (a fiú kékben).
Az evezés, mint sporttevékenység magyarországi meghonosítása gróf Széchenyi István nevéhez fűződik, aki barátjával báró Wesselényi Miklóssal, 1823-as angliai útja során ismerkedett meg a sportszerű evezéssel. Széchenyi már alig 18 évesen az 1809-es győri csatában is bizonyította rátermettségét és fizikai erejét, amikor a Dunán csónakon végigevezve az ellenséges francia csapatok kikerülésével kereste fel Johann Gabriel von Chasteler altábornagyot, hogy értesítse őt Meskó tábornok hadteste hollétéről. Ezáltal vált lehetővé a két egymástól elszakított hadtest újraegyesítése július 19-én. Édesapja, Széchenyi Ferenc szavai – tekintve életútját – meghatározták a sporthoz való viszonyát, 1817-ben ezt írta fiának: „Nagyobb gonddal ápold tested épségét is, hogy az méltó lakása legyen lelkednek s könnyebben cselekedhesd a jót.” A legnagyobb magyar angliai útjáról hazatérve, 1827. május 16-án, az evezős sportág népszerűsítése céljából, a jeles napon „Louise-nak” keresztelt hajón, két angol barátjával, „John Barneby és Thomas Hallifax urakkal”, 3 óra 12 perc alatt evezett Bécsből Pozsonyba – ez volt az első hazai jegyzőkönyvezett evezős teljesítmény, és ennek emlékére rendezik a Széchenyi emléktúrát Vác és Budapest között.

1830-ban az általa alapított Csónakdában készült Julietta nevű hajóján indult el Waldstein-Wartenberg János gróffal és Beszédes József mérnökkel együtt, hogy felmérje, mit kell tenni ahhoz, hogy a magyar gabonaszállító uszályok elérjék a Fekete-tengert. A kalandos utazás során a hajókkal (a másik a Desdemona volt) 24 nap alatt jutottak el Galacig, onnan vitorlással folytatták az utat Konstantinápolyba. Az út eredményes volt, a Vaskapu hajózhatóvá tételét elkezdték, és 1842-re elérték, hogy az Al-Duna – közepes vagy magas vízállás esetén – gőzhajóval járható lett, sőt, az első gőzhajó, az Argo már 1834-ben át tudott haladni a szoroson.

1841 áprilisának elején a Csónakda magántársaságából megalakult a Hajós Egylet, 1843. március 19-én pedig megrendezte hazánk első evezősversenyét, amelyen még nem egységesített hajótípusokban eveztek az épülő Lánchíd feletti Duna-szakaszon. A szabadságharcot, majd Széchenyi 1860. április 8-án bekövetkezett halálát követően 1861-ben a gróf barátai megalakították az első, sportszerű evezéssel foglalkozó szervezetet, a Buda-Pesti Hajós Egyletet.

Az evezés iránti érdeklődés pedig lassanként a vidéki városokban is megjelent, és 1877 július 11-én a Gyöngyvér („Lapos fenekű egy szekrény volt, erős vasalt orral, mintha a püspökvár ostromára akarna kelni” – írta róla Mihálkovits Tivadar) nevű hajóban „már lelkesen csónakázott társaság” tagjai, Barcza Gyula, Mihálkovits Tivadar (ma sétány viseli nevét Újvárosban, a Radó-szigettel szemközti parton), Mike Sándor, Sipos László és – az akkor 25 éves – Zechmeister Károly megalapították a Némai Kávéházban (az egykori Megyeház utcában, a Jogakadémia és a régi Megyeháza közelében) a csónakázó egylet elődjét, a Regatta Club-ot, 24 csatlakozó aláírásával. „Hogy miképp verődött össze ez a csapat, nem tudnám megmondani. Lehet, hogy a kávéház undok füstje terelte össze azokat, kik a szabadba vágytak, lehet, hogy a lelkek rokonsága, a közös vágy egyet tenni. Elég az hozzá, hogy a jó Gyöngyvér szorgalmasan futott ki Reinthaller színházi felügyelő csónaktelepéről… Egyik szép napon a Gyöngyvér csapat ott állt a színház melletti egyik akácfa alatt, ha jól emlékszem, gyakorlat után… És ekkor lett kimondva a nagy szó – legyen egylet!” A Győri Csónakázó Egyletet (GYCSE) alakuló ülését 1877. augusztus 8-án tartották a királyi ügyészségen. Az elnöki tisztséget Dr. Némethy Ernő királyi főügyész vállalta (az ő nevét őrzi a Rába Kettős híd és a Fürdő tér közötti gyalogút), a művezető pedig Mihálkovits Tivadar kir. közjegyző lett. Némethy 1883-mas haláláig volt az egylet elnöke, utána két évre Balogh Kálmánt választották meg, majd 1885-től Mihálkovits Tivadar volt az elnök.

Az egylet első csónakházát 500 forint kölcsönből építtették, mely tartozást 1889-ig nem sikerült teljes mértékben kifizetni. Az egylet két terv – egy parti és egy úszó – közül az úszó csónakház mellett döntött, a kivitelezéssel Gaál Ödönt, Szabó Józsefet és Mihálkovits Tivadart bízta meg. A csónakházat fenyő talapzatra építették, és azt nyolc hordóra rögzítették – a városhoz korábban, 1877. augusztus 6-án a Regatta Club benyújtott egy kérelmet, hogy sétatéri híd (ma Rába kettőshíd) fölötti helyen csónakházat építhessenek, de az 1878. március 7-én megtartott tavaszi közgyűlésén ezt a tervet elvetették és az úszó csónakház megépítését fogadták el. Az építkezésen ott dolgoztak a munkásokkal együtt a tagok is, a falakat Mihálkovics Tivadar festette be. Két héttel később, augusztus 19-én vasárnap tartották nagy hajószentelési ünnepségüket az egylet tagjai a Cserebogár szigeten, ahol az Emmát és a Bertát avatták fel Győr (Gyor) első ilyen rendezvényének keretében. „Az elnök a Bertát, a művezető az Emmát, a keresztelési szertartás végzendő ezen szavak kíséretében: A győri csónakázó egylet nevében megkeresztellek (Bertának, Emmának), a hajót a serleg vizével leönté, a serleget hozzávágta”. A zászlókat átadták a keresztanyáknak, akik feltűzték azokat a hajókra a következő szavak kíséretében: „e zászló szabad lobogása alatt s homlokodra szegezett e névvel szerencse legyen veled nyughelyeden, a szárazon és Isten keze által vezérlett futásidban, a vízen. Egyletünk mindhárom folyóján, szélcsendben úgy, mint viharban, bátran hirdesd mindig hajós néped jelszavát: Épség! Erő! Egyetértés!

Az első csónakház avatóünnepséget 1878. május 1-jén délután két órakor tartották. Három évvel később, 1881-ben „történt, hogy a Rába vize a jégtől majdnem teljesen megtisztult s valamint taval a kemény tél támasztotta fagy és jég, úgy az idén is a folyó szétfoszlott jégköpenyének elpusztulása mi veszedelmet sem hozott csónakházunkra. Márcz. 1-je és 2-dika közti éjjel azonban oly zord hóvihar támadt, hogy a leesett s a szél által is a mederbe hordott hó már kora reggel borzasztó tömbökké tömörült s az akadályoknál annyira megtöltötte a medret, hogy sok helyen ezen enyvszerűen ragadó s semmiféle eszközzel el nem szabadítható tömeg fenékig ért. – Így történt állomásunk hídjánál is s már reggeli fél 8 órakor jelentették, hogy a csónakház elszakíttatott s a hídnak neki nyomatott. A helyszínére sietve e szomorú tényt valósulva láttuk s mint a vizsgálatból kiderült, az egyik (felső) belső lánczot tartó karikát az azt fogó gerendával együtt kirántotta a túlerős nyomás, a másik (felső külső-part felöli) lánczot pedig karikástul együtt kiszakította a gerendából. E szerencsétlenségben szerencsénk az volt, hogy a nyomás a part felé történt s így a csónakház elszabadult eleje nem befelé, hanem a partnak sodortatott, minthogy ellen esetben a ház hosszában a hídnak sodortatott s minden vagyonunk porrá zúzatott volna. Nemsokára a vész beállta után t. Jerfy József úr is segélyünkre sietett az elnök úr által tudtul adott azon nyilatkozatával, hogy a kis Rába melletti magtára csónakjaink elhelyezésére készen áll… Már-már túl hittük magunkat a veszélyen s reménykedve vártuk a hótömeg eltisztulását, midőn a márczius 6-án d. u. 1 órakor beállott csuszamlás… a csónakházat újból a hídlábhoz vetette oly erővel, hogy annak megtartása reményéről le kellett mondani. Az egybegyűlt tisztikar és tagok engedve a kényszerűségnek a csónakház szétbontását elhatározták.” A sérült csónakház helyett a csónakázó egylet tagjai között kibocsátott kötvényekből, valamint 300 forint kölcsönből újat építtettek, felhívva az „egylet figyelmét arra, hogy jövőre ne engedje a Rába torkolatát malmokkal teljesen elzáratni, ami nagy részben a veszedelem okozója volt”.

A tagok között kibocsátott kötvényeket utóbb „nemeslelkűen az egyletnek hajóvételi czélokra visszaajándékozták”. Az új csónakház építési tervének elkészítésével Szabó József építész és hajótulajdonost bízták meg, az építési szerződést pedig azokkal a tetőfedő és burkolómester Hets testvérekkel kötötték meg, akik 1883-1884 között a Győr Város vízellátását szolgáló víztorony (ma az ÁRKÁD Győr mellett), valamint 1898-ban az új városháza épületasztalos és ácsmunkáit is végezték, továbbá ők építették a századforduló után a révfalui cölöpjármos szerkezetű fa-acél gyaloghidat is (valamint Hets Etelka asszonyneve Veöreös Jenőné volt, így rokonságban állt az akkori aljegyzővel, Veöreös Boldizsárral). A szerződés „800 frt ár” megállapításával került aláírásra. Az új csónakház nehezebb volt, mint elődje, ezért azt 72 hordóra rögzítették, végül alig két hónappal az erről szóló határozatot követően, május 5-én „a működő tagok az öltözde beosztása, a csapatok megalakítása és a kezdő tanfolyam szervezése végett megjelentek s azután a csónakházat épülési helyéről” – a Hosszú-hídtól – „rendes helyére ünnepélyesen leúsztatták”, és másnap megkezdődtek a belső szerelési munkálatok. A csónakházban volt hölgyek részére – általuk azonban sosem használt – szoba, valamint egy – szintén kihasználatlan – kávézó terasz is; „Hiába, a tervbe sokat be lehet írni s a praxis halomra dönti a theoriát”. Az avatóünnepséget az évad nyitóval együtt, 1881. június 6-án tartották, „a csapatok 4 hajóval, czigányzene kísérete mellett a vendégekkel feleveztek a pinnyédi püspökerdőbe, hol a mulatság színhelye lekaszálva, a tánczterem lampionokkal díszítve volt. A meg nem hívott vendégeket egymillió szúnyog képezte, melyek elől már éji fél 12-kor el kellett szökni s így azután a mulatság a csónakházban ért véget”.

1882-ben a csónakázó egylet 50 frt-ot kapott mentőcsónakra az abban az évben megszűnt „győri társaskör hátramaradt” vagyonából. Az 1883-mas januári pusztító árvízben a Győri Csónakázó Egylet tagjai a városi tűzoltókhoz csatlakozva mentették az embereket, melyről a Győri Közlöny január 18-i száma a közgyűlési beszámoló keretében emlékezik meg: „Tűzoltónkhoz csatlakozván a győri regatta önfeláldozó tevékenysége, a vész estéjén a hajlkétalanok a belváros területén biztos menedéket találtak; ezek fáradozásának köszönhető, hogy emberélet a nagy veszély daczára, áldozatul nem esett. Hálás köszönet érte e derék férfiaknak. (Zajos éljenzés.)” Júliusban az újonnan beszerzett hajók névadó ünnepségét a csónakázó egylet „házi versennyel és tánczvigalommal” egybekötve a dunai Cserebogár szigeten rendezte. A sziget ma már nem létezik, elhelyezkedése valahol Pataháza magasságában volt a Mosoni-Dunán, nevezték Cserebog-szigetnek is.
1884. november 9-én tartott választmányi ülésén az egylet döntött egyes hajóinak lecseréléséről, és arról, hogy győri pénzintézetekhez fordulnak „segélyezés iránt”, illetve az 1885-ös év farsangjára „fényes elite-bált” terveznek, melynek bevételeit szintén az egyesület csónakházára kívánják fordítani. Volt a csónakázó egyletnek a Radón egy kijelölt telepe, amelyen amolyan átmeneti épület állt. Ezzel kapcsolatban, illetve a rendezetlen környezete miatt a Szépítő Egylet intézett hozzájuk sajtónyilvánosság előtt kérést, melyben leírják, hogy „az összbenyomás kedvezőségét” nagyban rontja „az a rendetlenség, ami a regattának szánt területen” mutatkozik. „Ott áll az ideiglenes épület, eléggé dísztelen külsejével, körülötte rakás számra a kifaragott gerendák mindenféle nagyságban, földbe vert duczok éktelenkednek ott több hónapja, és – mi az egésznek a koronája, vagy 3-4 kupacz törmelék, tégla- és kórakások, melyek körül szép csendesen, rétegről rétegre rakódik le a szemét, piszok – és egyéb ki nem mondható, melyet el nem tisztít onnan senki, hacsak a jótékony eső el nem mossa”. Az egylet 1887 tavaszán tartott rendkívüli közgyűlésén határozott a parti épület átépítéséről, melyet a város tanácstól engedélyt is kapott. Az új emeletes épületbe „a csónakokat daruval fogják beemelni s ugyanily módon vízre bocsátani”. A terveket „sikerült kivitelbenBohuss Teofil rábaszabályozási kormánybiztossági szakaszmérnök készítette. A parti ideiglenes csónakházzal kapcsolatban a Győri Közlöny 1892 áprilisában már úgy ír, hogy „bárki tekinti is meg e város nevezetességeit, feltűnik előtte a [csónakázó egylet] csinnal és gonddal fenntartott telepe, nagy csónakházával és számos járműveivel”.
1888-ban a „Jó szív” néven alakult nőegylet június 10-én, vasárnap jótékonysági rendezvényt szervezett a sétatérre, amelyen a csónakázó egylet is részt vett. „Este 10 órakor impozáns látványt nyújtott a fényesen világított hajó és csónakok felvonulása a Rábczától a Radót-tér sarkáig. A nagyhajó a szivárvány minden színében ragyogott, mindenütt fény, felhangzott a Rákóczy gyújtó dala, a jó öreg Rába egész oda volt a megtiszteltetéstől, mi őt öreg napjaira érte”.

A Győr Közlöny június 14-i száma „érdekes epizódokról” is beszámol, a jó szív regatta felvonulásából: „Kevesen tudják, mit a lampionos homálya rejtett a vasárnapi éjnek – A regatta csónakházában két úr, midőn a csónakba a szesz terhe alatt léptek, mindjárt ki is fordultak, de a társak mindjárt szárazra vonták őket. Egy regattista, elszalasztván evezőjét, amint utána nyúlt, a csónak felbillent, és a fehér sapkás a vízbe merült, Szerencsére a szomszéd csónakban mindjárt észrevették, s amint a fehér sapka felbukott a víztükrére, kifogták és csónakjukba helyezték. Egyéb episodokat is beszél a fáma, melyeket a jó szívű hölgyek nyája kínálgatásaikkal idéztek elő, de” ezeket hagyta inkább a lap a „homály leple alatt”. Mihálkovits Tivadar 1888-ban lejegyezte a Győri Csónakázó Egylet történetét, melyet a Győri Közlöny folytatásokban leközölt az 1889. április 11-től kezdődően.

1891. június 21-én tartották Bécsben az Osztrák-Magyar Regattaszövetség alakuló ülését, ahol a Győri Csónakázó Egyletet Hets Antal, Huszár Béla, dr Kautz Gyula és Mihályffy Ferenc képviselték. Egy héttel korábban rendezték évi „megnyitó ünnepélyüket”, mely kisebb bonyodalmat okozott, hiszen a Győr Ének- és Zeneegylet is arra a napra hirdetett hangversenyt, s mindkét esemény igen népes érdeklődésre számíthatott. Az ünnepélyt a „Rába mentén lévő szigeten” tartották, ahová „propeller által vontatott hajón, részben egyleti hajókon” szállították a közönséget.

Az állami főreáliskola igazgatója és két tanárának – Ruby Miroszlav és Szabó József – kezdeményezésére 1892-ben alakul meg – az országban elsőként – az oktatási intézmény ifjúsági regattája, a Csónakázó kör. „Elhatározták, hogy a tanuló ifjúságnak megadják az alkalmat, hogy a nyári idény alatt az úszásban, de különösen a csónakázásban kellemes és testedző szórakozást leljen. Az eszmét nyomban tett követte, intézkedéseket tettek hajók megszerzésére, a győri csónakázó egyletet felkérték, hogy ez eszmét magáévá téve az ügyet tőle telhetően pártolja és támogassa”. A város tanácsától kértek kijelölni egy területet ahol a ki-be szállásokat meg tudják oldani. Ez a színház közelében, a Rábaszabályozó Társulat telkén (ekkoriban volt az elnöke az a SzentmártoniRadó Kálmán, akiről a Radó-sziget a nevét kapta) lett számukra kialakítva. Ez az a terület, ahol majd 1895 márciusában szintén a város tanácsánál kérvényezni fogják, hogy csónakházat építhessenek. 1893-ban, az akkori közoktatásügyi miniszter, a – „mozgalmat szintén üdvösnek és célszerűnek” tartó – Csáky Albin gróf 50 forintot juttatott az ifjúsági regattának. Ugyanezen év december 8-án a győri csónakázó egylet tiszteletbeli tagjává választotta „a győri csónakázók egyletének igazi jóakaróját”, gróf Laszberg Rezső főispánt „tiszteletüknek és ragaszkodásuknak” őszinte jeleként. „A pompás kivitelű díszokmány körzete a Radósétateret, az egylet pavillonját, a csónakházat, Győrnek ezoldali látóképét feltűnő akvarellekből áll, közben pedig a regattisták jelvénye van beékelve. A ritka szép emléklapot Ruby Miroszláv főreáliskolai tanár művészien rajzolta és festette meg. A bronzokkal ellátott kék plüsskötés pedig Heckenaszt Kálmán helybei könyvkötő ügyességét dícséri”.
A csónakázó egyletben több alkalommal is felvetették egy parti csónakház építését, de azok rendre elmaradtak. 1894. március 9-én, pénteken tartott közgyűlésükön, ahol Mihálkovits Tivadart immár tizedik alkalommal választották meg elnöknek, az „egylet financiális dolgait” megvizsgálva döntöttek arról, hogy „az esetleg felveendő kölcsön által nemcsak az egylet adósságai convertáltassanak, hanem egy modern s a kényelemnek jobban megfelelő csónakház emeltessék”. A közgyűlés határozott arról, hogy Hets Antal, dr. Farkas Gy., Huber Dániel és dr. Kautz Gyula tagokból álló bizottság dolgozza ki az új csónakház részletes terveit. Az egylet kérvényt nyújtott be a városi tanácshoz, hogy a sétatéri területük melletti részen további területet kaphassanak a csónakház felépítésére, melyet a pénzügyi bizottság augusztusi ülésén meg is szavazott, és azzal terjesztette a városi közgyűlés elé, hogy „csak örömére lehet a városnak, ha a regattisták kérését teljesíti”.
Május 20-án szörnyű tragédia érte a Győri Csónakázó Egyletet. Carrier János (John Carrier – franciatanár, aki 1891-ben Győrben adta ki Gross Gusztáv könyvkereskedése útján a Francia-magyar és magyar-francia szótárának francia-magyar részét) művezető és neje „kirándulásra indulván a Balaton nevű vitorlás csolnakkal, a révfalusi hajóhíd mellett felfordultak és a Dunába fulladtak. A katasztrófa 3 óra tájban történt”. Az asszony holttestét sikerült megtalálni, Carrier-ét viszont csak három nap múlva, „Nagy László pataházi lakos a Pálffy-utca irányában látta felbukkanni”. A házaspárt 1894. május 24-én helyezték örök nyugalomra a belvárosi temetőben (ma az Ibis hotel van a helyén). A történet azért érdekes, mert az eset évfordulóján, 1895. május 20-án a Dunántúli Hírlap beszámolója szerint „különös dolog történt”. Az újság azt írja, hogy „aki a babonákban hisz, az meg fog rázkódni és a természetfölötti jelenségek mind eszébe tolulnak”. Történt ugyanis, hogy a Radó-téri hídon járók délután két óra tájban észrevették, hogy két vitorlás, a Balaton (Carrierék hajója) és a Vihar elszabadultak a csónakháztól. Egy rendőr igyekezett visszatartani a Balaton kifeszített vitorlaköteleit, és a partról ketten könnyű csónakkal az elszabadult hajók felé indultak. A Vihar nekivágódott a másik hajónak és elsüllyedt, míg a Balaton kiszabadulva tovább sodródott a Mosoni-Duna felé. A két fiatalember igyekezett azt a part felé irányítani, „az egyik fiatalember – Lendvai Bálint – megragadta a vár tövében derékig vízben álló fűzfa ágait, Huszár Sándor pedig a Balatont húzta kifelé.” A csónakjuk végül felborult, és mindketten a vízbe estek, a „Balaton pedig hanyatt dőlve tovább úszott. De csak pár ölet, aztán ő is lebukott a víz alá, közel a révfalusi hídhoz. A városban pedig szerte terjedt a hír, hogy a Balaton nekiindult keresni eltűnt gazdáját…

1895. január 18-án, péntek éjjel „az olvadás következtében a Rába jege megindulván… a nagy táblákban tovamozgó jégtömeg a csónakházat – dacára erős kikötésének – helyéről elszakította és a jégtömeg a püspökvár alá vitte. Mintegy száz munkás segélyével Zechmeister polgármester buzgó [csónakázó] egyleti tag, úgy Mihálkovits elnök, Hets igazgató, Mihályffy és Major választmányi tagok közreműködésével sikerült a házat a jégtábláktól megszabadítani és ideiglenesen a jégmentes Duna-torkolatban elhelyezni. Ismét egy okkal több” volt ez az eset arra, hogy „az egylet egy állandó parti clubbházat építsen”. Egy héttel később, az egylet rendkívüli közgyűlésén a „csónakház-építési bizottság” egy parton álló emeletes csónakház építésére tett javaslatot, melyet a tagság el is fogadott. „A kiadásokat 8000 frtra tervezik s ezt aláírásokkal fogják biztosítani. Az ülésen közel 2000 frtig történt aláírás”. Szomorú eseménnyel esik egybe pár nap eltéréssel ez a határozat, hiszen a tűztorony bontására kiírt pályázatok beadási határideje 1895. február 3-án járt le, s két helyi kőművesmester, Kovács József és Weisz Lajos adott be rá érvényes ajánlatot (végül Kovács József nyerte el a pályázatot).

Az 1895. június 9-én délután tartott választmányi ülésen az új csónakház helyéül a régi faház területét jelölték ki a parton, a terveket Hets Antal készítette (aki nemsokára az új kioszk tervezésében és építésében is részt vett). A pályázatot még abban a hónapban kiírták, a beadási idő az év szeptembere volt, az építésre pedig összesen „7000 frtot szántak és abból 6100 frt biztosítva van 50 frtos részvények jegyzésével”. 1895. április 11-én, csütörtökön tartotta közgyűlését a csónakázó egylet, melyen Mihálkovits Tivadart ismét elnöknek választották, és az elnökség tagjai közé beválasztották azt a dr. Veöreös Boldizsárt, aki a Kisfaludy kávéházat magába foglaló Veöreös-palotát építtette két évvel később. Ezen az ülésen döntöttek arról, hogy beolvasztják a vívókört a csónakázó egyletbe (Mihálkovits érdekeltsége), s ennek vizsgálatára küldöttséget állítottak föl. A parti csónakház ügyének vizsgálatára szintén bizottság alakult. Június 26-án a csónakázó egylet négy új csónak keresztelőjét tartotta, a Neptunét, a Hajráét, a Marschallét és a Rohanét. Az új parti csónakház tervei szerint az egyemeletes, cottage stílusú épület felső szintjén az öltözők, fürdőszoba, társalgó kapott helyet, a földszinten pedig a könnyű futású hajók, míg a part menti talphoz a társas hajók lennének kikötve. „A tervrajz szerint igen csinosan fest a csónakház emeletes mivoltával s sikerült homlokzatával. A ház egyemeletes lenne, a földszinti helyiségben csónakházzal és öltözőkkel, felül az emeleten társalgóval, mely a vívó-kör beolvadása esetén a vívó-sportnak is igen alkalmas helyiségéül szolgálna”. 1895. szeptember 1-jén jelent meg a Győri Közlönyben az a pályázati felhívás, mely a kész és már elfogadott tervek alapján kivitelezőt keres, az előirányzott 6500 forintos költségek figyelembe vételével. Ebben az időben a sétatéren egy új szertárt is terveztettek Hets Antallal, mely „Kränzlein Mihály bácsi [a gondnok] birodalmában” már igencsak időszerű volt. A kivitelezéssel a Hets-testvéreket bízták meg, akik „tekintettel a közcélra, pusztán a bekerülési összeget [850 forint] számították fel” a külsőleg a regatta-házhoz hasonló, a játszótéren felállítani tervezett épület esetében.

Az új csónakház kivitelezésében részt vett a Tűztorony lebontója, Kovács József is, a bokréta-ünnepe 1895. december 24-én, kedden volt, amikor is „az egylet a szorgalmas munkásseregnek a sétatéri sörödében áldomást rendezett és a vállalkozók az építményt fellobogózták”. Az építkezés a téli időszakra e naptól szünetelt, s majd csak kora tavasszal folytatták. 1896. január 30-án adta be kérelmét az új Kioszk építése ügyében a város tanácsának Mádai Sándor és Maitinszki Sándor, a sétatéri kioszk bérlői, akik egy Hübner-féle tervet szerettek volna megvalósítani. A város tanácsa márciusban felkérte Hets Antal mérnököt és Kuster Géza kávést, hogy a részletes terv elkészítése és a végleges hely kijelölése érdekében kezdjenek vizsgálatot.

1896. február 8-án, szombaton az év első farsangi eseményeként a csónakázó egylet rendezett zártkörű álarcosbált az épülő csónakház javára, és „ami az elite bálak történetében unikum, nemcsak hogy deficzittel nem végződött, de több mint 300 forinttal gazdagította a rendező egyletet. A terem ízlésesen és a csónakázás sportjának megfelelőleg volt feldíszítve, az egylet kék-fehér színei domináltak a díszítéseken”. Az új regattaház építkezésének befejezése előtt, április 11-én szombaton, az éves közgyűlésen Mihálkovits Tivadar lemondott elnöki tisztségéről, ugyanakkor „örökös tiszteleti elnökké választották”, és a régóta tervezett egyesítés is megtörtént a vívóklubbal. A rendes elnöki tisztséget ezen a napon Zechmeister Károly polgármester vette át, művezető Gollovitz László, titkár Major János, pénztáros pedig Sándori Ferenc lett. Április 30-án már az épület teljes szépségében állt, s a belső munkálatokkal foglalatoskodtak, „az új regatta-ház ünnepélyes megnyitását május közepére tervezték, végül azonban június második felére halasztották”. Ezzel szemben a Dunántúli Hírlap 1896. május 3-i számában hírül adta, hogy „a csónakázó egyesület regatta házának megnyitása május 17-én megy végbe”, június 7-i számában pedig a már álló épületről ír olvasóinak: „A Rába tükrében néhány hét óta elegáns, karcsú, villaszerű épület gyönyörködik önmagában. Kacéran, vidáman nézi hű mását a vízben a tavaszi nap Pazar világítása mellett, kacéran mint egy hiú, elkényesztetett, csinos fiatal asszony… Golovitz László, Kuntz Jenő és Németh Károly urak egy pompás mulatság rendezésén törik ötletes, szellemes fejöket, egy mulatságon, mellyel a regatta-egyesületnek rendkívül csinos, Győrnek egyik díszét képező épületét felavatják. Elvégre is: Győr szabad királyi város értelmiségének egyik szükséglete, hogy a regatta-sportot is kultiváljuk, s Győrnek társas életében nagyot lendítő faktor az, ha minél fölvirágzóbb regatta-egyesülete is van”. Szeptemberben az új regattaházban gázszerelési munkálatok folytak, „a gáztársulat ugyanis ezen épületnél mutatja be az első gázfűtést. A pavillon világítására erős fényt sugárzó díszes Auer-égőket állít föl, amelyek egyenletes világosságot fognak árasztani, hogy a vívóklub tagjai egyenlő feltételek közt vívhassanak. Egészen újdonság nálunk továbbá a gázkályha, mit a gyár [a győri légszeszvilágítási részvénytársaság] a jövő héten felállít”, s a teljes új rendszer próbaüzeme szeptember 19-én meg is történt.
1897. január 30-án tartotta bálját a győri csónakázó egylet, amely rendezvényen szintén gyűjtöttek az új ház alapjába, de „alig gyarapította” azt a bevétel. Az új csónakház avatására végül 1897. június 7-én, pünkösdhétfőn, az egyesület fennállásának 20. évfordulóján került sor. A Győri Nemzeti Hírlap 1937. szeptember 26-i száma is megemlékezik a 40 évvel azelőtti eseményről „A társaságból” című rovatában, egy 1897-es cikk utánközlésével: „Házfelavatása ünnepét, fennállásának 20. évfordulóján szép és lelkes vigalommal ülte meg a győri csónakázó egylet. Elragadó vízikép volt a 40 sporthajó díszfelvonulása, hip-hip-hurrás tisztelgése az ünneplőház előtt, melyben Zechmeister Károly kir. tan. polgármester, egyleti elnök magas szárnyalású felavató beszédét mondotta el”. Az eseményen több evezős egyesület is képviseltette magát, többek között a Nemzeti Hajóegylet, a Neptun evezős egylet, a Hunnia csónakázó egylet és a pozsonyi hajósegylet. Az új csónakház építése miatt a feleslegessé vált régi úszó csónakházat az egylet a városnak felajánlotta megvételre.

A csónakház megépülésének voltak kritikusaik is. A Dunántúli Hírlap 1897. július 8-án megjelent számában Darázs Gyurka álnéven, az Ázsiai rajzok című sorozatában úgy fogalmazott, hogy „a város újból fényes kifejezést adott amaz ismeretes elvének, miszerint a tereknek nem a sétáló közönség üdülésére kell szolgálniok, hanem hogy beépüljenek. Ezen elv alapján tömték tele a sétateret granáriummal [magtár – a szövegben a színház épületére utal], kioszkkal és a regattisták romantikus lovagvárával”. Érdekes az is, hogy Győrben a fák helyzete mindig olyan mostoha volt, mint napjainkban. Szintén a Dunántúli Naplóban tette szóvá „…s…n”, hogy a tavasz megérkeztével „munkás kezek egyengetik a talaj, új szőnyegágyakat kerekítenek – s pusztítják a fákat a sétatérről. Mindenesetre szép, dicséretes dolog az, hogy az illetékes körök csinosítani igyekeznek egyetlen sétahelyünket, de hogy ezt másképpen nem tudják megoldani, mint a fák pusztításával, az elszomorító, sőt bosszantó”. A sétatér a cikk szerzője szerint egyébként is „mindig szűkebbre szorul” és lassanként teljesen beépül. „Van azon már színház, regattaház, söröde, most jön megnagyobbítva a kioszk, amely eddig is nagy volt, mert hébe-korba tévedt bele egy-egy vendég. Hová jutunk, ha ezt így folytatják? Minden évben kivágnak egy-két fát, kevesebbítik az árnyékos helyet, így gondoskodnak a sétáló közönségről. Bizony még megérjük, hogy sétatér lesz névleg, de aki azon árnyékot keres, az nyisson napernyőt” – és ez már valósággá is vált.

Az 1898. március 19-én tartott éves közgyűlésen Zechmeister Károly elnök egyéb kötelezettségeire hivatkozva lemondott tisztéről, s a korábbi elnököt, Mihálkovics Tivadart választották ismét az egylet vezetőjévé. A polgármestert a tagság örökös tiszteletbeli tagnak választotta meg, egyben pedig javaslata szerint döntöttek a megépítendő teniszpálya ügyében. 1900 őszén Riegel Emil császári és királyi tartalékos főhadnagy és okleveles vívómester tartott tanfolyamot a regatta csónakházában. 1901. október 26-i közgyűlésén a csónakázó egylet a regattaház felújításáról határozott, s ekkor döntöttek arról, hogy „melléje még egy szárnyépületet emelnek, melyben a szolgának is állandó lakása lesz”. A költségekre az egylet 10 ezer korona kölcsönt vett fel. 1905-ben a Dunántúli Hírlap beszámolója szerint az évi báli szezon „legfényesebb” bálját a győri regatta egylet tartotta a Lloydban, ahol „a hölgyek matróz kosztümben” jelentek meg, és „sok férfi szintén matrózruhát” öltött. Május 9-én délután viszont szörnyű tragédia történt a csónakháznál: egy bizonyos ifj. Pakrócz Nándor, a győri I. takarékpénztár tisztviselője vízbe fúlt, miközben fényképet akart önmagáról készíttetni 5 hónapos kislányának és feleségének, akik Csehországban időztek. „Beszállt egy 2 evezős keskeny skiffbe, vagyis lélekvesztőbe, amelyben folytonosan a csónakosnak egyensúlyt is kell tartania, hogy fel ne dőljön… a vízen elhelyezett talpfától mintegy másfél méternyire távolodott, ekkor felállt a lélekvesztőbe s mind a két evezető elbocsájtotta. Ez szabálytalanság volt, minek következtében a skiff nyomban felborult… a skiffnek neve, amelyben a szerencsétlenség történt: Rohan”.
A Győri Csónakázó Egylet 30 éves jubileumát 1907. június 23-án egy országos evezősversennyel ünnepelte. 1908-ban viszont kisebb válságba került az egyesület. Ennek oka az volt, hogy dr. Kallói Henrik ügyvéd, „aki mindig mint internacionalista szerepelt”, felvételét kérte a Győri Csónakázó Egyletbe. A tagság a felvétel megtagadta, erre Mihálkovits Tivadar elnök, aki a felvételiző egyik pártolója volt, lemondott tisztségéről s vele együtt az egész vezetőség távozott, rögtön ezután a Kallói Henrik felvételét ellenző három tag is kilépett az egyletből. A Dunántúli Hírlap 1908. június 23-i számában az esetről a következőt írta: „Mihálkovits Tivadar kir. közjegyző, mint a Győri Csónakázó Egylet elnöke az egyletben utóbb felmerült viszállyal kapcsolatban nyíltan kijelentette, hogy felfogása szerint abban, hogy valaki internacionalista elveket vall, nem lát akadályt arra, hogy a Győri Csónakázó Egylet tagja lehessen, mert szerinte ez tudományos, nem pedig hazafiúi meggyőződést jelent”. A válság végül megoldódott úgy, hogy Kallóit június 22-én, hétfőn felvették tagnak, majd másnapra összehívták a közgyűlést Huber Dániel korelnök vezetésével, ahol küldöttséget – dr. Mihályffy Ferencet és Veöreös Boldizsárt – menesztettek Mihálkovits Tivadarhoz, hogy visszahívják az elnökségbe. Mihálkovits „hangsúlyozta, hogy az egyleti életben békét kíván s ezért lemondását visszavonta. Egyben indítványozta, hogy a kilépett három tag kilépését ne vegyék tudomásul s miután ők is közreműködtek a béke létrehozásán”, visszaléptek.



Az I. világháború alatt a csónakázó egylet nem szüntette be működését. 1916-ban március 6-án tartották évi közgyűlésüket. Abban az évben a regattaház helyiségeiben a „sebesült hősök részére ruhát varró hölgyek” dolgoztak, az egylet pedig rendszeresen „juttatott adományokat a vörös kereszt, a házi ezred és a győri rokkant kertváros részére”. Az igazgatóság beszámolója szerint a regatta hadba vonult tagjai közül rengetegen szereztek kitüntetéseket már a harcokban, a III. osztályú katonai érdemkereszttől a signum laudis-on át a vitézségi éremig. 8 hadifogolyról, négy hősi halottról és egy eltűnt tagról volt tudomásuk. 1917-ben, az azt megelőző évekhez hasonlóan Mihálkovics Tivadar elnökletével, „társasvacsorával kapcsolatban tartotta meg közgyűlését” május 7-én, hétfőn. „A regatta kertjében élő több évtizedes vén diófa, mely tanúja volt annyi év gyönyörének, már reszketve várja elárvult messzeségben küzdő fiait. Várja őket meleg szeretettel. Várja az élet a békének dicső napját, hogy lombjai alatt újra felcsendüljön a jókedv”.

1926-ban, a Mercur Nyomda kiadásában megjelent a Győri Csónakázó Egylet alapszabálya, melyet az 1925. április 18-án tartott közgyűlésen elfogadottak szerint szövegezett meg Mihálkovics Tivadar elnök és Dr. Bély Andor titkár.
1935. március 23-án az egylet a Royal-szálló Gobelin-termében tartotta éves, ötvennyolcadik közgyűlését. Az akkori elnök, Koller Jenő kiemelte, hogy a vidéki csónakázó egyletek között nincs egy sem, amelyik ilyen nagy múltra tekinthetne vissza, Budapesten is csak kettő létezik ilyen hosszú ideje. Újlaki Andor titkár ezekkel a szavakkal méltatta az szervezetet: „A vajúdó, zajló világban, mélységes átalakulásoknak küszöbén, amelyek egész országokat ráznak, dobálnak, a csendnek, békességnek, a barátságnak szinte ünnepélyesen szép harmóniájában áll a mi várunk, a Csónakázó Egylet zöldgerendás, pirostéglás rábaparti öreg háza. Ott áll a ház és áll a gárda, amely a házat őrzi és ott áll a rábaparti házban velük együtt mindaz, amit így együtt szimbolizálnak, a magyar úri élet, a lovagiasság, a magyarság eszméiben, élethivatásában való hit”. A közgyűlés Koller Jenőt szavazta meg elnöknek, igazgatónak pedig azt a Pfannl Jenőt, akinek nagyon sokat köszönhet a mi generációnk, hiszen Győr (Gyor) történetét számtalan cikkben, könyvben és az általa gyűjtött képekben, tárgyakban megőrizte az utókornak. Tagja volt ekkor az egyletnek Némethy Ernő, az alapító elnök fia, aki „az egyletet egy régi kötésű magyar úrhoz hasonlított, aki tiszteletben tartja a múlt emlékeit és abból erőt merít a jövőre”.
A Győri Csónakázó Egylet 60. jubileumi ünnepségét 1937. január 9-én, a Royal-szállóban tartotta, amelyen a magyar evezős élet ismert alakjai is részt vettek. Az ország egyik legrégebbi evezős egyesülete Pfannl Jenő igazgató vezetésével az év nyarán „nagyszabású evezős csillagtúrát” is szervezett augusztus 8-ra (az országban elsőként), illetve Győr Város szegényeinek 100 pengőt adományozott. Ebben az évben csatlakozva az Evezős Szövetség kezdeményezéséhez, megrendezték a Szent Kristóf napján a csónakok egyházi áldásban részesítésének ünnepét.



1940-ben a Győri Csónakázó Egylet mintegy 70 fős tenisz-szakosztályának négy pályája volt a Cziráky téren (a mai termálfürdő helyén), melynek bővítése ügyében 1941-ben fordultak a városi tanácshoz, és a város törvényhatósági bizottságának kisgyűlése a sportcélra rendelkezésre álló 6700 pengőből álló keretéből jelentős, 1000 pengő támogatást adott az egyletnek, mert „az egylet mindjobban bekapcsolja a középiskolás ifjúságot a tenisz-sportba”. A pályákat egyébként 1939-ben felújították négyezer pengőért „úgy, hogy most a vidék legmodernebb versenypályái állnak rendelkezésére a szakosztály tagjainak”.

A források innentől kezdve elcsendesednek. Az újkori történetnek csak pillanatai villannak fel: Az első Győri Csónakázó Egylet berkeiből alakult a Győri Torna- és Evezős Egylet, később, a két háború között a Győri Iparosok Csónakázó Egylete, Győri Hungária Evezős Egylet, Győri Kereskedők evezős egylete, valamint a Győri ETO Evezős Szakosztálya.

A II. világháború után azonban már csak a Győri Csónakázó Egylet Vörös Meteor néven (1968-ig, majd Győri Spartacus SE néven 2002-ig), a Győri Torna- és Evezős Egylet, valamint a Győri ETO működött tovább. A Győri Torna- és Evezős Egylet hivatalos jogutódja és fő szponzora a Rába ETO lett. A ‘60-as évek elején gazdaságilag erősödő Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság az 1960 őszén alakult Medosz SK-ből hozta létre a Vízügy SE-t. 1986-ban a Rába gyár gazdasági okokra hivatkozva megvált az evezős sporttól, és így kerültek át az akkori vízügyhöz, és vették fel a Győri Vízügy SE nevet. A klub 2000-ben elhatározta, hogy önálló jogi személyként, közhasznú szervezetként kíván tovább működni. Az átalakulás és az ahhoz tartozó kezdeti nehézségek után 2002-ben egyesült a Győri Spartacus SE-vel, és 2003-tól Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub néven működik.



Az épületet (hrsz. 7494) a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (ma Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási...) 4337-es azonosítószámon, 9647-es törzsszámmal védettség alá helyezte. A Győri Vízügy-Spartacus EK 2001 óta minden évben megrendezte a Némethy-Mihálkovics Tivadar Emlékversenyt, melyen rendre hazai sikereket értek el. A regattaház azóta számos árvizet túlélt már, rendkívül leromlott állapotban van. 2009-ben Latrányi Péter, az egyesület akkori azt mondta az épületről, hogy olyan az állaga, amin “a toldozgatás-foldozgatás nem sokat ér, a komolyabb felújításhoz nagy munkára és sok pénzre lenne szükség. Utóbbiban viszont nem dúskálunk, hiszen annak is örülünk, hogy a működésre és a versenyekre sikerül összeszedni a tizenhat-tizenhétmillió forintot. Természetesen mi is örülnénk, ha ez a gyönyörű épület megszépülne, de sajnos a jelenlegi gazdasági helyzet sem kedvez az ilyen irányú terveknek”. 2015 év elején azt olvashattuk a kisalfold.hu-n, hogy az Unicentrál kezelésében lévő épület “rövid időn belül új köntöst kap”. Elsőre talán rémisztően hangzik, de “az elképzelések szerint a létesítményt teljesen elbontják”, és a helyére egy “az árvíznek ellenálló vízzáró betonszerkezetre” kerülne vissza a homlokzat “az eredeti architektúrát megtartva”, valamint a “mára eltűnt kilátót is újra megépítik”.



A földszinten alakítják ki a hajótárolót, az öltözőket és az edzőtermet, az emeleti részen pedig egy 120 személy befogadására alkalmas kilátóteraszt, konferenciateremet, öt kétágyas apartmant és egy konyhát. A beruházás összköltségét tavaly 350 millió forintra becsülték. Idén év elején újra hallhattunk a felújításról, és nagyon úgy néz ki, hogy el is kezdik a munkálatokat.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük