KÉTSÁVOS VÁROSKÖZPONT

KÉTSÁVOS VÁROSKÖZPONT

2019.10.11. ÁLLÁSPONT Belváros Közlekedés Révfalu 0

Avagy kössük össze a városrészeket, kössük össze az embereket!

A most következő témához talán érdemes legalább egy pár pillanatra elvonatkoztatnunk hirtelen feltámadó kétségeinktől, korlátainktól, berögződéseinktől. Ha azt mondjuk, hogy Győrben nincs elég híd, talán a legtöbben egyetértenek, azonban ha azt mondjuk, hogy a belvárosban, a városközpontban sincs elég híd, akkor viszont már többen visszakozhatnak. A végső megállapításunk pedig az, hogy a városközpontban nincs elég gyalogos híd. Vizsgáljuk meg ezt az állítást, és hagyjuk, hogy legalább a képzeletünk egy kicsit szárnyalhasson! (Mert országunkban – nagy általánosságban értve – erre külön fel kell hívni a figyelmet, ugyanis az emberek már álmodni sem tudnak, vagy mernek.)

Szóval ott van a csodás győri belváros (óváros), és ott van a túloldalon Révfalu.

A belvárosban a helyzet mára már egészen jó gyalogos és kerékpáros közlekedés szempontjából, az ember nyugodtan sétálgathat kedvére, és kerékpárral is biztonságban haladhat. (Figyelem, tekintsünk most el attól, hogy ki a szabálytalan bringás, és ki a figyelmetlen gyalogos.) Révfaluban már egy kicsit más a helyzet. Túlzott helyzetelemzés helyett most csak annyit mondanánk, hogy a városrész mára kialakult állapota köszönő viszonyban sincs hagyományos léptékével, és ugyanez még inkább igaz, ha Révfalu teherbírását nézzük. Túl sok az autó, túl sokan használják is azt egyénileg – a problémát mindenki ismeri.

Balra a Kossuth, jobbra pedig a Széchenyi híd

Szóval adott két rendkívül forgalmas és központi városrész, melyeket ráadásul folyó választ el egymástól. Akkor most gondoljunk bele, hogy milyen kapcsolata van a két városrésznek egymással gyalogos, illetve kerékpáros szempontból. Nem is kell sokat gondolkodnunk, a helyzet az, hogy mindössze egy híd köti össze a két városrészt, ez pedig a valóban csodálatos Kossuth híd. („Nem igaz, ott van még a Széchenyi híd is…” – szinte halljuk.) Azonban merjük kimondani: a Széchenyi híd egyáltalán nem „városi” híd a jelen nézőpontunk szerint. Arról nem is beszélve, hogy felújított állapotában is szörnyű képet fest magáról, de ne rontsuk most el ezzel a kedvünket.

Tehát összesen egy híd köti össze a két városrészt emberbarát módon, és az is csak korlátozott mértékben.

Ugyanis ha szabályosak akarunk lenni, gyalogos és kerékpáros külön oldalon haladhat csupán. Ha a jelenlegi belváros keleti feléből át szeretnénk jutni a túloldalra, vagy éppen fordítva, hatalmas kerülőket kell tenni, ami csak azért nem olyan nagy baj, mert a városban lehet gyönyörködni, és emiatt az ember nem feltétlen érzi akkora nyűgnek az út megtételét. (Figyelem, lépjünk túl azon is, hogy „bezzeg régen, amikor még híd sem volt…”)

Az egykor szebb napokat látott Vásárhelyi Pál híd, melyhez rengeteg győrinek van érzelmi kötődése a mai napig (fotó: MODERN GYŐR)

A Civilek Győrért Egyesület azon az állásponton van, hogy igencsak érdemes lenne kivizsgálni ezt a helyzetet, és alkalmasint előrelépést tenni az ügyben. Ugyanis egy új gyalogos és kerékpáros hídnak hatalmas előnyei lennének mindenféle szempontból! Mivel élhető várost szeretnénk, ezért a közlekedést az elsők között kell helyretenni – ez az egyik kulcs. Véleményünk szerint rengetegen használnák az így nyert „új sávot”. Az új útvonal mentén új üzletek, szolgáltatások találhatnák meg számításaikat, ugyanis az embereknek kézenfekvő lenne a gyors megközelíthetőségből adódó elérés. A gyermekek iskolába járása is valódi élménnyel párosulhatna: a reggeli dugóban gubbasztás, és a rossz levegőt belélegzése helyett inkább egy kellemes séta jó környezetben. A városképet is átalakítaná egy ilyen híd, ami ha jól van megtervezve, valódi ékkövévé, jelképévé válhatna a városnak. Akár a turizmus fellendítéséhez is hozzájárulhat egy ilyen műtárgy, habár azt gondoljuk, Győrnek jelenleg egyáltalán nem ez a legnagyobb gondja, amire figyelmet kell fordítani.

Vázlat egy új belvárosi hídról (vázlatterv: Martini Gábor)
A belvárosi oldalon nem csak a folyót lehetne áthidalni, hanem a korzóról felívelő ággal a rakparti utat is

Gondoljunk csak bele, a mai technológiát Győr szerencsés anyagi helyzetével párosítva miért ne lehetne ezt kivitelezni? Hangsúlyozzuk, itt mi nem egy sokkal összetettebb közúti hídról beszélünk, hanem kizárólag gyalogos és kerékpáros közlekedésre szánt hídról. Ugyanis mi ebben hiszünk, a jövő városai csak úgy lehetnek újra élhetőek, ha a város van az emberért, nem pedig fordítva. Az embernek a környezettel való kapcsolata sokkal erősebb, ha azt a saját bőrén tapasztalja, nem pedig egy kocsi hátsó üléséről. Ha az ember és környezetének – jelen esetben városának – kapcsolata erősödik, az ember jobban fog kötődni, ezáltal várhatóan jobban is fog törődni azzal. Ne csak használói legyünk a városnak, tegyünk is érte. Az ember, és bármely más élőlény pedig nem kelléke a városnak, hanem részese, és ez így természetes. Tehát merjük végre elhinni, hogy tömegesen is kiléphetünk a berögződéseinkből, és új szemlélet szerint alkothatjuk tovább a várost.

MARTINI GÁBOR
2019. október 10.

CIVILEK GYŐRÉRT EGYESÜLET

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük